Az első magyar űrhajós utazás kommunikációja
Itt: Világpolitika és Közgazdaságtan 4. évfolyam, 2. szám
Ritter Tibor hagyatékából
Absztrakt
Find the abstract in English here.
Az első magyar emberes űrrepülés 1980. május 26. és június 3. között zajlott le a Szaljut-6 fedélzetén. Lapunk alapító szerkesztője, dr. Ritter Tibor volt megbízva az űrrepülés hazai és nemzetközi kommunikációjának szervezésével, a koncepció kialakításával és ennek részeként az űrrepülés fő üzeneteinek megfogalmazásával. Tibor legendás precizitásának köszönhetően két dossziéban gyűjtötte össze az anyagokat, amiből néhány részletet teszünk most közzé. A szövegeknek nem csak történeti érdekességük van, hozzájárul a tavasszal sorra kerülő második hazai résztvevővel végrehajtott űrutazás jelentőségének megértéséhez is. A szövegek – a kor sajátosságainak megfelelően – a tudományos ismeretterjesztés mellett az ideológiai nevelés elvárásaira is kifejezett hangsúlyt helyeznek: ezeknek a relevanciája ma már alacsony, viszont hozzájárul az adott időszak gondolkodásának mélyebb megértéséhez, így a dokumentumrészleteket változatlan formában közöljük.
Trautmann László – Vertetics Ádám